Főállású vállalkozóként, ugyan csak idéntől dolgozom – a fő tevékenységem a fotóriporteri szolgáltatás – de mint korábban említettem, fotózással már több mint 35 éve foglalkozom. Ismerem az analóg technikát is. Digitális technikával 2003 óta fotózom. Egy Fuji 9500 volt az első digitális gépem. Az első tükörreflexes gépem, egy Nikon D7100 volt, amit 2016-ban vásároltam meg. 2003-tól, 5 évet dolgoztam egy fényképésznővel, akinek én csináltam az összes digitális utómunkáját. Közel kétezer diáknak készítettem el a tablóképét, vagyis a fotóik utómunkáját. Az utóbbi 10 évben, a fotózás szeretete miatt fotóztam sok koncertet, sporteseményt, balett és táncversenyeket. Fotóztam esküvőket is, sőt már az analóg korszakban is. A portfóliómban azonban sok esküvő képeit nem használtam fel, mert sok volt a szívességi fotózás és nem beszéltünk róla, hogy a fotókat másokkal is megosszam. Közel 140000 képet készítettem már digitálisan.
Vállalok Eljegyzések, Esküvők, Lakodalmak, Rendezvények, Sportesemények, Iskolai tablók, Portré, Glamour, és Boudoir, fotózást, Portfólió készítést, Családi és Karácsonyifotók készítését, kismama fotózást.
Munkámat tekintve mindig maximális odafigyelést, minőséget és megbízhatóságot képviseltem, minden munkámban, nem csak a fotózásban, ezért nyugodt szívvel állítom, hogy én vagyok a te embered, ha magas minőségű és időben elkészült munkát akarsz kapni!
Több fotós, egy esküvő után 1-3 hónap múlva adja le a kész képeket a megrendelőnek, ami szerintem túl sok idő, mondhatni elfogadhatatlan. Az én ügyfeleim azért járnak jól, mert azt kapják, amiben megegyeztünk, vagy többet és sosem kevesebbet.
Vannak, akik szerint ma már mindenki, még a gyerekek is tudnak fotózni.
De a gomb, vagy kör megnyomása nem egyenlő a minőségi fotózással.
A jó fotós el képes kapni a megfelelő pillanatot. Képei élnek, és sokszor egy egész történetet mesélnek el. Vagy jön a „Wow” érzés!
Nézd meg hát a portfóliómat és döntsd el te magad, hogy milyen minőséget képviselek a fotózásban, az említett dolgokat látod-e a képeimben!
Remélem egyetértesz a szlogenemmel, hogy „elkapom neked a pillanatot” Keress bátran, velem nem veszel zsákbamacskát.